Kenya: Exkluziv szafari és pihenés az álomszép Diani Beach-en

Jelentkezem a túrára
Időpont
2020. október , 18 éjszaka + utazás
Az utazás pontos időpontját együtt határozzuk meg a jelentkezőkkel, hogy mindenkinek megfelelő legyen :-)
Létszám
8 fő
Részvételi díj
Egy főre
5870USD
Leírás

1. nap: NAIROBI

Európai indulásunk másnapján érkezünk meg Nairobi repülőterére, ahol már várnak Bennünket és privát transzferrel utazunk minden kényelmet kiszolgáló szállásunkra. A nap hátralévő részében kipihenjük a repülőút fáradalmait.

(szállás: hotel, Nairobi, ellátás: nincs)


2. nap: NAIROBI – MOUNT KENYA – KIKUYU TÖRZS

A mai napunkon a Mount Kenya felé vesszük az irányt, mely a 5.199 méteres magasságával Afrika 2. legmagasabb hegye. A hegy egy már kialudt sztratovulkán (rétegvulkán), kb 3 millió évvel ezelőtt keletkezett és a jégkorszak előtt 7.000 méter magas volt, egy jégsapka borította több ezer éven keresztül. A hegy ad otthont a Kikuyu törzsnek, mely Kenya 40 elismert etnikai törzsének legnagyobbika. A kikuyu emberek úgy hiszik, hogy Istenük, Ngai a Kenya hegyen él, ezért otthonaikat úgy építik, hogy azok ajtaja a heggyel szemben nézzen, hogy üdvözöljék Istenüket.

Útközben megállunk az Egyenlítőnél, majd folytatjuk utunkat gyönyörű környezetben fekvő szállásunkig, mely egy tradicionális stílusú és berendezésű fából épült lodge lesz. Maga a szobánk is egy fantasztikus élmény lesz, hatalmas ablakain keresztül szemlélhetjük a vadállatokat. Este kiülhetünk a teraszra és koktélunkat szürcsölve élvezzük a vadon hangját.

(szállás: lodge, Kabaru, ellátás: reggeli és vacsora)


3. nap: KENYA-HEGY – SAMBURU NEMZETI PARK – ZSIRÁFOK, ZEBRÁK & STRUCCOK

Korai reggelink szafari vezetőnk már vár ránk és az Ewaso Ny’iro folyó partján fekvő drámai szépségű félig kiszáradt, cserjés-bózótos Samburu Nemzeti Parkba utazunk. Miután megérkeztünk, elköltjük finom ebédünket és délutáni vadlesre indulunk az egyedülálló vadvilágáról híres parkba, mely olyan különleges fajok otthona, mint a csíkos zebra, a kéknyakú szomáliai strucc, a ritka gerenuk, a hálós zsiráf és természetesen rengeteg elefánt és bivaly, továbbá az oroszlánnak, leopárdnak, krokodilnak, hiénának és gepárdnak. A kisebb vadállatok között pedig találkozhatunk galagóval, északi petymeggel, szervállal és tarajos süllel.

Szállásunk közvetlenül az Ewaso Ny’iro folyó partján található, csodaszép környezetben. A folyó partján megterített asztalokon finom falatok várnak ránk vacsorára és egy csodás naplemente koronázza meg első szafari élményünket.

(szállás: lodge, Samburu, ellátás: reggeli, ebéd és vacsora)


4. nap: SAMBURU NEMZETI PARK SZAFARI

Napunkat korán kezdjük, és egy egész napos szafarizásra indulunk a Samburu Nemzeti Parkba. Életreszóló élményekben lesz részünk a világ egyik legámulatba ejtőbb vidékén. (szállás: lodge, Samburu, ellátás: reggeli, ebéd és vacsora)


5. nap: SAMBURU – NAKURU TÓ – RÓZSASZÍN FLAMINGÓK – FEKETE ORRSZARVÚK

Reggeli után autókba szállunk és festői tájakon át haladva a Nakuru-tóhoz utazunk. A tó Kenya leglúgosabb tava, amit a flamingók millióinak tömege mintegy élő rózsaszín szőnyegként fed. Találkozhatunk oroszlánokkal, orrszarvúkkal, leopárdokkal, és gyűrűsfarkú víziantilopokkal. Ebéd után pihenés következik az esti vadlesig, melynek során a fekete orrszarvúkkal találkozhatunk az Orrszarvú Menedékhelyen.

(szállás: lodge, Elmenteita, ellátás: reggeli, ebéd és vacsora)


6. nap: NAKURU TÓ – LEOPÁRDOK – ORRSZARVÚK

Egész napos szafari és újabb kalandok várnak ránk a Nagy-hasadékvölgyben található Nakuru Tavi Nemzeti Parkban. Megtekintjük a hatalmas flamingó populációt, a ritka és nehezen fellelhető leopárdokat, orrszarvúkat és más vadakat. A Nakuru-tó otthont ad továbbá az afrikai bivalynak és az afrikai antilopnak.

(szállás: lodge, Elmenteita, ellátás: reggeli, piknik ebéd és vacsora)


7. nap: NAKURU TÓ – MASAI MARA VADREZERVÁTUM

A reggelit követően Masai Mara Vadrezervátum felé vesszük az irányt, ami talán egyike a legismertebb kenyai nemzeti parkoknak, a híres tanzániai Szerengeti határolja. Itt szinte az összes vadállatot megtalálhatja a látogató. A természet egyik legcsodálatosabb eseményén minden évben milliónyi vándorló állatfajjal találkozhatunk, köztük gnúval, vagy akár legelőket és vizet kutató zebrákkal.

Ebédidőben érkezünk, bejelentkezünk szállásunkra majd délutáni vadlesre indulunk, hogy bepillantást nyerjünk e csodálos vidék világába.  

(szállás: lodge, Masai Mara, ellátás: reggeli, ebéd és vacsora)


8. nap: MASAI MARA VADREZERVÁTUM

Kellemes madárcsicsergés ébreszti az utazót a korai vadleshez, melyet ínycsiklandó reggeli vár ránk a vizilovakkal teli Mara folyó partján megterített asztalokon. Majd egész napos szafarira indulunk a világ hetedik csodájaként számon tartott vadrezervátumba. A Serengeti-Mara füves szavannái több mint 3 millió emlősnek adnak otthont, köztük a közel másfél milliós gnu populáció, melyek hatalmas csordákban vándorolnak minden évben a Serengeti északi részéről a déli részre, majd vissza. Velük együtt vándorolnak más növényevők is, mint a zebrák, gazellák, hogy felkeressék a legjobb füves területeket. Ezek az állatok prédául szolgálnak a nagy ragadozóknak, mint az oroszlánok, leopardok és gepárdok, így ők is a nagy vándorlás „utitársai“. Elsőkézből láthatjuk és ismerhetjük meg az élet természetes körforgását, a függőség bonyolult hálóját, miként kapcsolódnak egymáshoz az egyes fajok. Itt láthatjuk a természet legcsodálatosabb és néha a legkegyetlenebb oldalát is, ahogy egyik pillanatban az állatok szaporodását láthatjuk, a másik oldalon a túlélésért való küzdelmük szemtanúi lehetünk. A Masai Maraban találkozhatunk elefánttal, orrszarvúval, oroszlánnal, gepárddal, zebrával, zsiráffal, antiloppal, gnúval, bushbuckkal, vízi antiloppal, sakállal, mongúzzal, hiénával, dik dikkel, impalával, gazellával, vízilóval, és krokodillal.

(szállás: lodge, Masai Mara, ellátás: reggeli, piknik ebéd és vacsora)


9. nap: MASAI MARA

Reggeli után újabb vadles vár ránk, majd ebéd és azt követően ellátogatunk egy maszáj faluba, ahol bepillantást nyerhetünk a nomád életet élő törzsi emberek életébe, otthonaikba, mindennapjaikba.

Kora este érkezünk vissza szállásunkra, ahol finom vacsora vár ránk és ha még nem vagyunk fáratak a nyitott bárban kanapékon megpihenve egy finom koktél társaságában élvezhetjük a csodás kilátást az Aitong hegyekre.

(szállás: lodge, Masai Mara, ellátás: reggeli, ebéd és vacsora)


10. nap: MASAI MARA – NAIVASHA TÓ

Reggeli után a Naivasha-tóhoz utazunk. Ebédidőben érkezünk, elköltjük finom ebédünket majd délutánunkat pihenéssel töltjük a tó partján. Fakultatív program keretében hajókirándulásra indulhatunk a félhold alakú szigetre és élvezzük a csodálatos látványt és a rengeteg különféle madárfaj jelenlétét.

(szállás: lodge, Masai Mara, ellátás: reggeli, piknik ebéd és vacsora)


11. nap: NAIVASHA TÓ – AMBOSELI

Az ízletes reggelit követően délre utazunk, hogy látogatást tegyünk az Amboseli Nemzeti Parkban. Ebédidőben érkezünk, elfoglaljunk szállásainkat, felfrissülünk és délutáni szafarira indulunk. A lápos terület a parkba vonzza az állatokat. Az Amboseli több mint 56 emlős állatfajnak és 420 különböző madárfajnak ad otthont. Láthatunk afrikai elefántot, nagymacskákat (oroszlán, leopárd), zsiráfokat és különböző antilopfajtákat.

(szállás: lodge, Amboseli, ellátás: reggeli, ebéd és vacsora)


12. nap: AMBOSELI

Reggeli után, előrecsomagolt ebéd csomagunkkal egy újabb csodákkal teli, egész napos szafarira indulunk.

(szállás: lodge, Amboseli, ellátás: reggeli, piknik ebéd és vacsora)


13. nap: AMBOSELI – TSAVO WEST

A kora reggeli szafarit követően megreggelizünk, majd pedig Tsavo West felé utazunk a Shetani lávafolyamon keresztül. Megebédelünk és délutáni vadles vár ránk egy újabb csodás vidéken. Este érünk vissza szállásunkra, mely a szavannán található cölöplábakon álló bungalokban lesz, hatalmas ablakokkal, ahonnan szemlélhetjük a természet csodáit és a gyünyörű naplementét.

(szállás: lodge, Tsavo, ellátás: reggeli, ebéd és vacsora)


14. nap: TSAVO WEST – TSAVO EAST

Reggeli szafarira indulunk a Tsavo East Nemzeti Parkban fogunk szafarizni. Megnézzük a tsavoi elefántokat, antilopokat, oroszlánokat, gepárdokat, bivalyokat és a különféle madárfajokat. Ebédidőben visszaérkezünk szállásunkra, délutáni pihenő, majd 4 óra magasságában eg yújabb szafari.

(szállás: lodge, Tsavo, ellátás: reggeli, ebéd és vacsora)


15. nap: TSAVO EAST – SZAFARI – DIANI BEACH

Hajnalban kelünk és egy kora reggeli szafarira indulunk, melynek során megfigyelhetjük a prédára vadászó ragadozókat.

Majd visszatérünk a táborba, elköltjük ízletes reggelinket és irány Kenya legszebb partja, Diani. Hosszú, kb 271 km-es utazás vár ránk. Délután érkezünk meg tengerparti szállásunkra és a naplementét már egy paradicsomi helyen csodálhatjuk meg az Indiai óceán partján. A Diani Beach 18 km hosszú hófehér homokos partjával, és az óceán kristálytiszta türkíz vizével Kenya legszebb tengerpartjaként van számon tartva.

(szállás: hotel, Diani Beach, 4 éj, ellátás: all inclusive)


16-18. napok: DIANI BEACH – SZABADSÁG

Napjainkat szabadon tölthetjük. Napfürdőzhetünk, úszhatunk a csodás óceánban, pihenhetünk, kinek amihez kedve van. Látogatást teszünk a helyi piacon, ahol a helyiek friss zöldséget árulnak, frissen facsart narancslevet szürcsölünk, majd egy fa faragó műhelybe látogatunk ahol szebbnék szebb kézműves termékek közül válogathatunk, hogy ne csak szívünkben vigyük haza Kenyát, hanem egy szép faragást is pocunkra helyezhessünk.

(szállás: hotel, Diani Beach, ellátás: all inclusive)


19. nap: HAZAUTAZÁS

Megkezdjük hazafelé tartó utazásunkat.

(ellátás: reggeli)

 

AZ UTAZÁS ÁRA TARTALMAZZA

  • repülőtéri transzfereket a csoporttal való együtt érkezés esetén
  • Nairobi: 1 éjszaka szállást egy 5*-os hotelben 2-3 ágyas elhelyezéssel
  • Mount Kenya, Kabaru: 1 éjszaka szállást egy 3*-os lodge-ban 2-3 ágyas elhelyezéssel
  • Samburu: 2 éjszaka szállást egy 4*-os lodge-ban 2-3 ágyas elhelyezéssel
  • Elmenteita: 2 éjszaka szállást egy 4*-os lodge-ban 2-3 ágyas elhelyezéssel
  • Masai Mara
    • 3 éjszaka szállást egy 4*-os lodge-ban 2-3 ágyas elhelyezéssel
    • 1 éjszaka szállás egy 3*-os lodge-ban 2-3 ágyas elhelyezéssel
  • Amboselli: 2 éjszaka szállást egy 4*-os lodge-ban 2-3 ágyas elhelyezéssel
  • Tsavo
    • 1 éjszaka szállást egy 4*-os lodge-ban 2-3 ágyas elhelyezéssel
    • 1 éjszaka szállás egy 3*-os lodge-ban 2-3 ágyas elhelyezéssel
  • Diani Beach: 4 éjszaka szállást egy 4*-os hotelben 2-3 ágyas elhelyezéssel, közvetlenül az óceánparton
  • Ellátást az alábbiak szerint:
    • a reggeliket
    • a szafari alatt teljes ellátást (italok nélkül)
    • a tengerparton all-inclusive ellátást
  • a leírás szerinti összes programot, belépőkkel, közlekedéssel, a szafari alatt az autókban ívóvíz biztosítása
  • a Mombassa-Nairobi repülőjegyet illetékkel és adókkal
  • a kenyai vízumot
  • a helyi túravezetők, idegenvezetők munkadíját
  • a magyar nyelvű túravezetést és tolmácsolást


AZ UTAZÁS ÁRA NEM TARTALMAZZA

  • a nemzetközi repülőjegy és illeték árát
  • a programban nem szereplő étkezéseket
  • a fakultatív programokat
  • az útlemondási biztosítást
  • a betegség-, baleset- és poggyászbiztosítást


REPÜLŐJEGYEK, ILLETÉKEK

  • a Budapest – Nairobi – Budapest nemzetközi repülőjegy ára illetékkel: kb 190.000 Ft-tól (1 átszállással)
  • a repülőjegy ára a megvásárlás idejétől függ


BEUTAZÁSI SZABÁLYOK, VÍZUM

  • magyar állampolgárok vízummal utazhatnak Kenyába
  • az útlevelednek a hazaérkezéstől számítva még legalább hat hónapig érvényesnek kell lennie


BALESET- ÉS POGGYÁSZBIZTOSÍTÁS

  • felhívjuk figyelmedet, hogy az utazáson való részvétel feltétele, hogy rendelkezz baleset- és poggyászbiztosítással

FIZETÉSI FELTÉTELEK

Dinamikus csomag: Az Utazás ára a Részvételi díj -ból + a Helyszínen fizetendő költség (Local Payment) -ből tevődik össze.

RÉSZVÉTELI DÍJ

  • Előleg: jelentkezéskor fizetendő, a részvételi díj 40 %-a (2.200 USD)
  • Hátralék: az utazás megkezdése előtt 35 nappal fizetendő, a részvételi díj 60%-a (3.300 USD)

HELYSZÍNEN FIZETENDŐ KÖLTSÉG (LOCAL PAYMENT): 490 USD

  • érkezéskor a túravezetőnek fizetendő, készpénzben

         AZ UTAZÁS ÁRA ÖSSZESEN: 5.990 USD


ÚTLEMONDÁSI ÉS ÁTJELENTKEZÉSI FELTÉTELEK

Az utazás megkezdéséhez képest 60 napon túli útlemondás vagy átjelentkezés esetén irodánk minden esetben levon 200 USD kezelési költséget. Másik útra átjelentkezni az utazás megkezdését megelőző 61. napig lehet. A 60 napon belüli útlemondás esetén az alábbi költségek kerülnek levonásra:

  • az indulás előtt 61. nap vagy azon túl 200 USD
  • a 60-31. napok közt a teljes díj 50%-a
  • a 35-26. napok közt a teljes díj 75%-a,
  • 25-16. napig a teljes díj 90%-a,
  • 15 napon belül illetve az utazáson meg nem jelenés esetén a teljes díj 100%-a.


HASZNOS INFORMÁCIÓK

SZERVEZÉS

  • az utazás megszervezése helyi partner iroda bevonásával zajlik
  • az utazás ideje alatt jól képzett, angolul beszélő helyi idegenvezetők és egy magyar túravezető állnak a rendelkezésedre


LÉTSZÁM ÉS IDŐPONT

  • fix 10 fő
  • az utazás tervezett időpontja szeptember, hogy részesei lehessünk a nagy állatvándorlásnak, mely Földünk egyik nagy csodája, de ha a jelentkezők az őszi szünethez szeretnék igazítani, akkor október második fele, november eleje
  • kevesebb létszám esetén is indul az utazás, felár ellenében, kérjétek ajánlatunkat
  • privát utazásként, más időpontban is foglalható, privát csoport részére, akár programmódosítással és egyedi ajánlattal


INDULÁS ÉS ÉRKEZÉS

  • felhívjuk a figyelmedet, hogy a program az utazás helyszínén (adott országban) kezdődik és ér véget, a részletes programban a nemzetközi repülés ideje nem szerepel

 
OLTÁSOK, GYÓGYSZEREK

  • kötelező oltás: nincs
  • erősen ajánlott oltások: sárgaláz, Hepatitisz A, Hepatitisz B, Tetanusz
  • ajánlott gyógyszerek: fejfájás csillapító, láz- és fájdalomcsillapító, gyomorfertőtlenítő szer, görcsoldó
  • szúnyogriasztó spray, naptej


VALUTA, KÖLTŐPÉNZ

  • legcélszerűbb az amerikai dollár (USD) és euro (EUR) kivitele, amit bankokban válthatunk majd be a helyi fizetőeszközre
  • ajánlott költőpénz: 30-50 USD/nap  valamint a fakultatív programok ára és az ajándékvásárlásra költött pénz


LOCAL PAYMENT

  • az utazásaink ára a Részvételi díj -ból + a Helyszínen fizetendő költség (Local Payment) -ből tevődik össze
  • a Helyszínen fizetendő költséget nem előre, hanem érkezéskor a túravezetődnek kell kifizetned készpénzben (USD)
  • a túravezető ebből fedezi az utazás árában szereplő, kizárólag a helyszínen fizethető programokat, nemzeti park belépőket és egyéb költségeket
  • így támogathatjuk a helyi közösségeket is, hiszen a pénz közvetlenül hozzájuk jut és nem utolsó sorban, mérsékelni tudjuk az utazások árát is


JELENTKEZÉS AZ UTAZÁSRA

  • Mielőtt jelentkeznél egy utazásra, kérjük, olvasd el az Általános Szerződési Feltételeket az oldal alján.
  • Gyorsan és egyszerűen jelentkezhetsz az utazásra, kattints az oldal tetején található  jelentkezem gombra és töltsd ki a jelentkezési lapot.
  • Útitársad nevében is jelentkezhetsz. Ehhez nem kell mást tenned, mint megadni a nevét, az e-mail címét és a telefonszámát.
  • A jelentkezés sikeres elküldése után kapsz egy válasz e-mailt irodánktól. Amennyiben nem kapod meg ezt az e-mailt, kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot a travel@apsaraadventures.com címen.
  • Az utazás árának előlege jelentkezéskor fizetendő, banki átutalással. Felhívjuk figyelmed, hogy jelentkezésed az előleg bankszámlánkra való beérkezésekor hivatalos. A visszaigazolást online küldjük el a jelentkezési lapon megadott e-mail címre.